|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7 találat | lapozás: 1-7 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Török Mihály 2000. február 15.Az elmúlt évben jelent meg Székelyderzsről mindmáig egyetlen, részletes monográfia, a budapesti Gerendás Lajos munkája, melyet írója a világ egész magyarságának ajánlott. Dicséretes, lelkiismeretes, jól dokumentált alkotás, mindenképpen recenzálásra érdemes, kiállításában is esztétikus könyv. Székelyderzsen tavaly kortárstalálkozót rendeztek, a szervezők utánajártak, hol él az a 18 fiú (négyen már az otthoni temetőben nyugosznak) és 13 lány, aki annak idején, 14 évesen felelgetett néhai Török Mihály konfirmációs kérdéseire. /Ferenczy L. Tibor: Falumonográfia és torontói dísztávirat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 15./ Gerendás Lajos: Székelyderzs és erődtemploma /Apsis Alapítvány - Unicus Kiadó, Székelyudvarhely/ monográfia2005. október 25.Október 23-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra. Dr. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke mondott beszédet. A negyven éves tiltás megtette hatását: a mai generáció tudatába nem sikerült úgy bevinni 56 tragédiáját, hogy büszkék legyenek az akkori forradalmi eseményekre. Bakos Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának alelnöke is köszöntötte a jelen levő 56-os veteránokat. Nemcsak megemlékezés ez a rendezvény, hanem a még köztünk élő 56-os nemzedék iránti tiszteletadás ünnepe is, hangsúlyozta. Papszász Anna, aki az 56-os forradalom szemtanúja volt Budapesten, mondta el benyomásait, majd Kelemen Kálmán, az erdélyi megtorlások egyik áldozata beszélt a börtönben történtekről. A megemlékezésen emléklapot vehetett át a bebörtönzöttek közül Bartis Ferenc, dr. Bustya Dezső, dr. Csiha Kálmán, Gál Tibor, Gráma János, Kelemen Kálmán, Kelemen László, Lukács Gergely, Molnár Mihály, Nagy Lakatos János, Nagy Géza, Nagy János, Schuller Jenő, Szántó János, Tatárné Péterfi Irén, Varga László, Veres Sándor, Veres Zoltán, Pál László, Sándor Balázs, Török Mihály, Kovács Gyula, Patakfalvi János, Salamon László, Bara Lajos, Orbán Péter és Török József. /(antalfi): Az 1956-os forradalomra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./2013. június 18.Sóvidék – írásban és képekbenKivételes élményben volt részünk június 13-án a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János Termében tartott kulturális-irodalmi rendezvényen. Oniga Erika művészettörténész bemutatta a Sóvidék folyóiratot, melynek célja Szováta és környéke földrajzi, történelmi, kulturális értékeit felmutatni, népszerűsíteni. Ahogy Szolláth Hunor főszerkesztő megfogalmazta: "...elődeink a sóhoz kötött természeti kulturális környezetben éltek, népszokásaink, hagyományaink, történelmünk, gyökereink ettől elválaszthatatlanok. Lapszámunkat Szovátához köthető régi fotográfiákkal illusztráltuk, hiszen megfogalmazott célunk, projektjeink közé tartozik ezeknek a forrásértékű dokumentumoknak az összegyűjtése, digitalizálása." A kiadvány összefogja és ösztönzi a tehetséges tollforgatókat mind a környékből, mind távolabbról, még az anyaországból is. Szerkesztői szakemberek. Az írásokból megismerhetjük a helység nagyjait, akik a város gazdasági-kulturális fejlődésének apostolai voltak, megjelennek a gerinces papok, akik megfélemlíthetetlenül küzdöttek a hitért meg a székely magyarság jogaiért, mint Lőrincz András sóváradi református lelkész, Török Mihály szovátai plébános. Hiteles leírások tanúskodnak a só őrzéséről, a sós tavak kialakulásáról, az itt élő emberek mindennapi ügyes-bajos gondjairól. Szolláth Hunor értékes és érdekes előadása a sóról sok újdonságot tárt fel, majd a Szovátafürdőt ábrázoló képeslapok keletkezéséről, múltjáról, jelentőségéről folytatott értekezése tudományos szakszerűségével ragadta meg a figyelmünket, különösen, hogy fényképes vetítéssel szemléltették. A májusi folyóiratot kézbe véve feltűnt a borítója, rajta a családias, barátságos, meghitt hangulatot árasztó kép, Búzás András szovátai tanító ismerőseivel a Medve- tó partján. Ugyanazt a meghitt hangulatot érzékeltetik a többi képek is, megörökítve a festői Székelyföld múltját. Valamennyi azt sugallja, hogy egy nagy családba tartozunk, örömünk, bánatunk, hitünk közös. A kiadvány végén két nagyszerű könyvismertetőt olvashatunk Oniga Erikától: Fekete Árpád iskolamonográfiáját, Hegyi Noémi tollából Derzsi Ferenc levelezését. A rendezvény mindezeken túl még azzal is megörvendeztetett, hogy felismertem: Oniga Erika művészettörténész volt kedves tanítványom, feleségem pedig az óvó nénije. Micsoda boldogság! Erika a megyei múzeum munkatársa, aki a Kultúrpalotáról, a városházáról, városunk nevezetes épületeiről értékes tanulmányokat írt. Szívből gratulálunk neki és további sikereket kívánunk! A Sóvidék kulturális folyóirat a páratlan szépségű székely tájról és népről szól, lélekébresztő és - erősítő. Meghalljuk benne Szováta és környéke szívdobogását, megismerjük a csodálatos fürdőt, melyre mindannyian büszkék vagyunk. Kajcsa Jenő, Marosvásárhely Népújság (Marosvásárhely) 2013. szeptember 9.A Kalandosok hősi emlékműveAz első világháború utáni években természetes gesztusnak számított egy-egy település, felekezet, intézmény hősi halottjainak az összeszámlálása, nevük megörökítése valamilyen táblán, oszlopon. Számos falu, kisváros templomában, templomkertjében, temetőjében, néhol a központi téren állnak ilyen emlékművek. A köztéren vagy hivatali épületekben emeltek jó részét a kommunizmus éveiben eltüntették, vagy feliratától megfosztották. Erdély központi városa, Kolozsvár – úgy tűnik – túl sok fiát vesztette el ahhoz, hogy számba lehessen őket venni. Legalábbis ilyen névsorról nincsen tudomásunk. A hősök emlékét kisebb közösségek, felekezetek azért számon tartották, de emlékművön nem örökítették meg. Köztéren a román hatóságok erre nem is adtak volna engedélyt. A környéken elesett hősi halottak a Hősök temetőjében nyugodtak, róluk sincs kimutatásunk, mert 1939–1940-ben a városi hatóságok feltúrták ezt a sírkertet, „átrendezték”, úgyhogy az addigi feliratos fejfák nagy része elpusztult. Jelenleg a Hősök temetőjében semmilyen felirat sem tudatja azt, hogy ott első világháborús hősök is nyugodnának. Az 1940-es bécsi döntés nyomán újra Magyarország részévé lett Észak-Erdélyben – miközben már dúlt a második világégés – néhány intézmény, egyesület felismerte, hogy erkölcsi kötelesség az első világháborús hősök emlékének megörökítése. Központi emlékmű ekkor sem készült. Elsőként 1940. október 31-én a Református Kollégium régi épületének udvarán, a kapuval szemben lepleztek le egy három tanár és tíz diák nevét megörökítő táblát. Bár csak a „Pro patria 1914–1918” felirat állott a névsor fölött, mégis 1980-ban az akkori román igazgató összetörette a táblát. Újrafaragott mását 2010-ben sikerült visszahelyezni. Az egyetem hősi halottjainak emléktábláját (névsorral) 1941. május 29-én leplezték le a központi épület aulájában. Május utolsó vasárnapja a magyar törvények szerint „hősök napja”-ként került megünneplésre, de május 29. az egyetemalapítási ünnepnap is volt. Ennek az emléktáblának az 1940-es évek végén nyoma veszett. Több emléktáblát állítottak az egykor Kolozsvárt állomásozó katonai egységek és hősi halottjaik emlékére a kaszárnyák épületében, udvarán. Így 1940. november 3-án a Honvéd utcai laktanyában a 38. honvéd hadosztály hőseinek emlékét örökítették meg. 1943. május 23-án a Hunyadi téri nagykaszárnya falán az 51-es császári és királyi gyalogezred emléktábláját leplezték le. Az 1702-ben megalapított „hajdúezred”-nek 1742-ben jelölték ki Kolozsvárt fő székhelyéül, s a következő évtől Erdélyi nemzeti gyalogezred lett az elnevezése. Az első világháborúban Galíciában és lengyel földön, 1917-től a francia hadszíntéren teljesített szolgálatot. 1918 decemberében Kolozsvárt oszlott fel az ezred. 1940. augusztus 20-án a Fellegvár egyik kaszárnyaépületén a Székely Hadosztály 1920-as ottani fogságának emlékére avattak fel Keöpeczi Sebestyén József tervezte táblát. Ezeket az emlékeztető feliratokat az 1940-es évek második felében nyomtalanul eltávolították, többnyire csak a napilapok híradásából ismerjük szövegüket. Az egyetlen fennmaradt első világháborús emlékmű Az egyetlen fennmaradt első világháborús emlékmű a Kismező utcai ún. Kalandos temetőben áll, s az idén június 4-ig alig tudott róla a város magyarsága, hiszen kevesen járnak ebbe a temetőbe, s azok sem állnak meg a kopott feliratot olvasgatni. Most azonban a trianoni döntés évfordulóját megelőző éjszakán „ismeretlen tettesek” piros festékkel öntötték le az oszlopot, s ez, meg az összefogással történt letakarítás ráirányította a figyelmet. Egyszeriben felmerült a kérdés, hogy kik és mikor is állították. Pedig a választ az oszlop felirata megadja, s a leleplezési ünnepségről részletesen beszámol a két nagy korabeli napilap, az Ellenzék és a Keleti Újság. Az emlékművet a „Hídelvei Földész Kalandos Társulat” 1943-ban emelte 25 hősi halottja emlékére. A „calendis”-ből alakult a kalandos elnevezés A Kalandos társulatok a kolozsvári hóstátiak jellegzetes szervezkedési formája volt. A szervezkedés gyökere a középkorig nyúlik vissza, akkoriban egy-egy templom oltárát gondozták, s minden hónap első napján gyűléseztek. Mivel latinul e nap neve a „Calendis”, ebből alakult ki a magyaros hangzású „kalandos” elnevezés. Úgyhogy a társaságoknak nincs köze a „kaland, kalandozás” szavunkhoz. Később a társulatok a céhek keretében működtek, a céhtagok életét szabályozták. Valószínűleg innen vették át a kolozsvári hóstátiak szervezési formaként. Míg e társulatok Európa-szerte a XIX. században kihaltak, a hóstátiak társulatai még a XX. század közepén is működtek. Ekkor tevékenységük már inkább a temetések megszervezésére irányult, korábban erkölcsi szabályozó, békebírói szerep is hárult rájuk. A múlt századfordulón Kolozsvárt öt kalandos társulat működött: Kétvízközi 53, Öregebb Hídelvi 220, Ifjabb Hídelvi 280, Kül-Közép utcai 300, Kül-Magyar utcai 86 taggal. A tagság négy csoportra oszlott: a fiak a 12–16 év közöttiek voltak, temetéskor ők a sírásók szerszámait vitték; a 15–20 év közötti ifjak feladata volt a sírásás és a halott vitele a sírig; a 20 év felettiek „öregnek” számítottak, közülük választották évenként a társulat vezetőségét: kalandos atyát, két dékánt, nyolc-tíz öreget (tanács) és a deákot vagy nótáriust. A megválasztottak esküt tettek. Külön csoportot képeztek a kalandos tagok özvegyei. A halálesetet az atyánál kellett bejelenteni, aki utasította a dékánokat a temetés megrendezésére, illetve a sír kijelölésére és kiásatására. A halálesetet és a temetés időpontját körbeküldött táblán tudatták a társulat tagjaival. A temetkezési vállalatok megjelenése előtt a társulatok a tagságon kívüli személyek eltemetését is megrendezték illő fizetségért. Külön helyen temetkeztek a kalandosok A kalandosoknak külön temetkezési helye is volt. Az 1585-ben megnyitott Házsongárdi temető keleti részén a Kül-Közép és Kül-Magyar utcai hóstátiak temetkeztek. Máig az itteni sírok jó részén látható a kalászos-szőlőfürtös hóstáti jelvény. Régebb felírták a sírra a név alá: „földész és városi polgár”. A kétvízközieknek 1587-ben Paul Fleyscher kismezői 4 hold 134 négyszögölnyi szőlőjét adományozta a temető céljaira. Ezt nevezték később Kalandos temetőnek is. Ide a kétvízközieken kívül a régebbi (öregebb) és újabb (ifjabb) hídelvi kalandosok is temetkeztek. A vasút 1870-es kiépítése, majd az oda vezető főutca (Ferenc József/Horea út) korszerűsítése után a hídelvi hóstátiak megfogyatkoztak, úgyhogy két társulatuk egyesült. Ők emeltették világháborús halottjaiknak az emlékművet. A szürke gránitoszlopon a kardos-katonasisakos jelvény alatt a névsort megelőzően e szöveg olvasható: „Az 1914–1918-ig világháborúban elesett hősök mint társulati tagok”. Ezt követi a hősök katonai egységenkénti felsorolása. A Magyar Királyi 21-es Honvéd Gyalogezredből 9 személy, a Császári és Királyi 51-es Gyalogezredből 11, a császári és királyi 2-es, 23-as és 82-es gyalogezredekből 4 hős neve és egyetlen tengerészé. Az összesen 25 hősi halottból a legidősebb 38, a legfiatalabb 20 éves volt. Legtöbben csak egyszerű honvédként szolgáltak, akadt közöttük egy-egy zászlós, tizedes, szakaszvezető, őrvezető. A felirat egykor ki volt aranyozva. A honvéd nap előtt leplezték le az oszlopot Az oszlop leleplezését a május végi hősök napjára tervezték, de végül csak a június 28-i honvédnap előtt, június 27-én, vasárnap került rá sor. A társulat tagsága reggel fél kilenckor gyülekezett a Zsigmond király (ma Máramaros) út 58. sz. alatti székházban. A Földész Énekkar nyitószámai után hazafias verseket szavaltak, majd Bíró Mózes lelkész tartott Biblia-magyarázatot és mondott imát, vitéz Köblös István ördögkeresztúri lelkész pedig a világháborús hősökről emlékezett meg. Utána a Honvédzenekar és a díszszázad mögé felsorakozva átvonultak a hídelvi református templomba. Mivel a templom beltere szűknek bizonyult, a kint rekedteknek hangszóró közvetítette a beszédeket. Természetesen itt is istentisztelethez kötődött a megemlékezés. Az igét vitéz Huszár Endre tábori főesperes hirdette. A Földész Énekkar is énekelt, a Himnuszt a Honvédzenekar kísérte. A templom előtt újra felsorakozott a menet, s kivonult a Kismezői temetőbe, melynek kapuját virágokkal díszítették s e felirattal: „Harcok oltárán ellobogtatok – a hős halottak halhatatlanok”. Az emlékművet hóstáti népviseletbe öltözött lányok vették körül, a társulati tagság is sajátos viseletét hordta. Díszsisakos rendőrök biztosították az őrséget. A Földész Énekkar száma után Bíró Mózes imádkozott, Huszár Endre mondta az avatóbeszédet. Gyulai Pál-, Petőfi- és Arany-versek elhangzását követően Botos János, a Tűzharcos Szövetség társelnöke szólt a jelenlevőkhöz, végül Adorján János, a Kalandos Társulat elnök-atyja köszönte meg a közreműködők szolgálatát, külön kiemelve a dálnoki Veress Lajos altábornagy-hadtestparancsnokot képviselő Bartha Zoltán ezredest és a felsorakozott díszszázadot. Koszorúzás és a Katonazenekar Rákóczi-indulója zárta az ünnepséget. A Kismezői temető ma az egykori kalandos társulatok és az első világháborús hősök emlékét őrzi. Őrházán még most is olvasható a felirat: „Isten segedelméből építtet[t]e a két szeretett Társaság a Vári Mózes és Gyulai József Apaságokban, Nagy Ferencz és Török Mihály Jegyzőségökben, 1903-ik évben.” Vajon nem állhatna-e itt egy második világháborús emlékoszlop is? A Kismező utcai első világháborús emlékművet június 4-én „ismeretlen tettesek” piros festékkel leöntötték. Az emlékmű letisztítására összefogtak a város magyar elöljárói, Horváth Anna alpolgármester kezdeményezésére. GAAL GYÖRGY Szabadság (Kolozsvár) 2014. szeptember 30.Szováta az első világháború alattIII. Szovátai helytörténeti konferencia Szovátán, a Teleki Oktatási Központban (TOK) harmadik alkalommal tartottak szombaton helytörténeti konferenciát, amelyen szakemberek mutatták be a Sóvidékkel, illetve Szovátával kapcsolatos tanulmányaikat, legújabb kutatási eredményeiket. Az egész napos rendezvényen Józsa András Hadműveletek Szováta környékén 1916. október-novemberében. A Bekecs-hegyi harcok címmel tartott előadást, Zepeczaner Jenő Szováta népességéről beszélt az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc korában, Sófalvi András előadásának címe Rapsóné vára és környéke az Árpád-korban, Fekete Árpád a szovátai pionírexpedíciók szervezési nehézségeiről beszélt az 1970–1989 közötti időszakban. Szovátafürdő dualizmus kori villaépítészete volt a témája Oniga Erika előadásának, ezt követte Koszta István előadása Elhárító védelmi harcok a nyárádi dombokon – hadtörténeti adalék egy legendás történethez címmel. Ambrus Lajos a háborúk és a katonaénekek témakörét boncolgatta. Szolláth Hunor előadásának címe: Szovátafürdő bemutatása az Erdély folyóirat hasábjain (1892–1914), ezt követte Berekméri Árpád Róbert Harangrekvirálások a Sóvidéken az I. világháború alatt, Fábián Gabriella A szovátai római katolikus vallási közösségek az első világháború alatt, Barabás László A sóvidéki betlehemezés a 20. század elején és felújítása a 20. század végén, Csortán Ferenc Egy szovátai pap a 20. század hullámverésében: Török Mihály római katolikus plébános, Márton Béla Szovátai iparosok és ipari teljesítmények 1910-től, Vas Loránd Mikháza római öröksége, Tófalvi Zoltán A nagy háború: levelek a frontról, levelek a frontra című előadása. Szolláth Hunor, a Teleki Oktatási Központ oktatási és kulturális igazgatója a Népújságnak elmondta, hogy a konferenciát eredetileg a városháza tanácstermébe tervezték, tőlük független okok miatt kellett helyszínt változtatniuk. A városházán, mivel a központban található, nagyobb volt a látogatottság, de fent, a TOK-ban is jelen volt 30-40 ember, annak ellenére, hogy rengeteg rendezvény volt a hét végén a makfalvi Dózsa-napoktól a parajdi káposztafesztiválig, erre a rendezvényre az ment el, akit valóban érdekelt. Az előadások közül Zepeczaner Jenő előadását emelte ki, aki egyfajta előtanulmányban ismertette legújabb kutatásait az 1848–49-es népességalakulásról. Szovátai anyakönyveket nézett át, amelyekből kiderült például, hogy abban az időszakban a leggyakoribb férfi keresztnév a János volt, vallási szempontból a döntő többség római katolikus volt abban az időben, és mindössze egy unitárius élt Szovátán. A tanulmányból kiderült az is, hogy a szabadságharc alatt a kolerajárványba haltak bele a legtöbben. Megállapította, hogy Szováta lakossága gyarapodott a leginkább a vidéken. Érdekesnek nevezte Sófalvi András hiánypótló előadását a Rapsóné váráról, ami mindig vita tárgyát képezte, hogy végvár volt-e vagy pedig menedékvár. Az udvarhelyi múzeum ásatásainak nyomán XIII. századi leletanyagot találtak a vár építésével kapcsolatosan. Megállapították, hogy a vár több évtized alatt épült fel, tulajdonképpen a tatárjárás indokolta a felépítését, és a tatárjárás után fel is adták. Oniga Erika egyfajta előtanulmányt mutatott be Szovátafürdő dualizmus kori villaépítészetéről, a folytatásban majd művészettörténeti szempontból mutatja be a századforduló szovátai villáit. Szolláth szerint az egyetlen kifejezetten néprajzi témájú előadás a Barabás Lászlóé volt a sóvidéki betlehemezési szokásokról. Ezt is hiánypótló tanulmánynak nevezte, megemlítve az illyésmezei betlehemezésről szóló vetítést is. Koszta István Elhárító védelmi harcok a nyárádi dombokon – hadtörténeti adalék egy legendás történethez című előadásában a nyárádi harcokat mutatta be. Hadászati térképekkel illusztrálva, jól dokumentáltan adott elő, amit a szovátaiak is díjaztak – mondta Szolláth Hunor. A rendezvény könyvbemutatóval és dokumentumfilm- vetítéssel zárult. (mózes) Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 10.Vasszékelyek kálváriájaVasszékelyek címmel készült 56 perces dokumentumfilm azokról az élő tanúkról, akik részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiben, elszenvedték a megtorlást. Premier október 23-án. Részlet a dokumentumfilmből. Túlélők A tényeket feltáró, hiánypótló dokumentumfilm ötletgazdája és szerkesztője Balázs Árpád székelyudvarhelyi újságíró, rendezője, operatőre a Székelyföldi Legendárium megálmodója, Fazakas Szabolcs. A szerzőpáros felkeresett öt erdélyi ’56-ost, akik élő, hiteles tanúi a több mint 60 évvel ezelőtti eseményeknek. Vallomásaikból nemcsak egyéni sorsuk, de a szabadságharc napjaival, az utána következő megtorlással kapcsolatos történelmi események is kirajzolódnak. – A gyergyószárhegyi Pál László még nem volt 18 éves, amikor az építészeti technikumból egyenesen a marosvásárhelyi fogdába, onnan a bărăgani munkatáborba hurcolták. A székelyszentléleki Hadnagy Istvánt Gyergyószárhegyen tartóztatták le több iskolatársával együtt, előbb Marosvásárhelyen, Szamosújváron tartották fogva, majd ő is a bărăgani kényszermunkatelepre került. Kovács Gyula, a csíkszeredai gimnázium frissen kinevezett tanára, épp szülőfalujában, Máréfalván tartózkodott a szüleinél, amikor utána mentek a bőrkabátosok. Sándor Balázsra, a frissen végzett teológusra szülőfalujában, Homoródalmáson csapott le a Szekuritáté és vetette a szamosújvári börtönbe. A gogánváraljai Török Mihályt, a román hadsereg fiatal katonatisztjét is szervezkedéssel vádolták és ítélték kemény, Szamosújváron és a Bărăganban töltött börtönévekre – foglalta össze a filmben megszólalok sorát és sorsát Balázs Árpád. A több helyszínen forgatott dokumentumfilmet a szabadságharc 61. évfordulójának napján, október 23-án mutatják be Székelyudvarhelyen. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. október 18.Az idő hatalma: ma már mosolyogva beszélnek a székely ötvenhatosok a meghurcoltatásukrólKözel egyórás dokumentumfilm készült az 1956-os magyar forradalom öt székelyföldi áldozatáról. A Vasszékelyek című alkotást Székelyudvarhelyen mutatják be először. A film főszereplői a gyergyószárhegyi Páll László, a székelyszentléleki Hadnagy István, a máréfalvi Kovács Gyula, a homoródalmási Sándor Balázs és a gogánváraljai Török Mihály. Őket kivétel nélkül meghurcolták akkor, amikor az 1956-os forradalom hírére szervezkedni kezdtek itthon – fejtette ki lapunknak Fazakas Szabolcs, a filmforgatás ötletgazdája, aki Balázs Árpádot kérte fel arra, hogy legyen az alkotás szerkesztő-riportere. A képkockákon maguk az érintettek elevenítik fel a hatvanegy évvel ezelőtti eseményeket– az erdélyi szervezkedéseket, majd azok elcsitulását –, valamint meghurcoltatásukat, úgy, hogy az ezekhez kapcsolódó helyszínekre is ellátogatnak. „Ez inkább egy hangulatfilm, amelyben a székelyföldi ’56-os elítéltek mesélik el a velük történteket. A dolog szépsége ugyanakkor az, hogy a megszólalók most már mosolyogva beszélnek azokról az embertelen körülményekről, amelyekben részük volt. Ők igazából pozitívan akarnak emlékezni a múltjukra” – fogalmazott Fazakas. A film készítői a budapesti 1956-os Intézettől kaptak támogatást a magyarországi szabadságharc székelyföldi vetületének 56 perces megörökítésére. Az alkotás ősbemutatója hétfőn délután öt órától lesz a volt Stúdió mozi nagytermében, a polgármesteri hivatal által szervezett ’56-os megemlékezés részeként. Udvarhelyi megemlékezés Székelyudvarhelyen az ’56-os megemlékezés hétfőn délután három órakor kezdődik, a váci Levéltárból érkező kiállítás megnyitójával, ez a városi kórház mellett lesz látható, az utcán. A már hagyományosnak mondható fáklyás felvonulás este fél hétkor a volt Súdió mozi épülete elől indul a ferences templom melletti Üldözöttek és áldozatok emlékművéhez, ahol majd a beszédek is elhangzanak. A Vasszékely-díjakat este nyolc órától adják át a városháza Szent István-termében. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
